Hiányos térképpel élünk II.
Mára tudjuk, hogy az egészséges élethez szükségünk van saját bensőnk útmutatására, testünk zsigerileg eltárolt tapasztalataira. Ezek nélkül olyanok vagyunk, mint akik idegen földön hiányos térképpel próbálnak tájékozódni. Ebben a belső tájékozódásban a fókuszolás módszere a jármű, az idegenvezető és a térképrajzoló.
Hogy lehet, hogy a mai tudományos világban egy kontinensnyi terület hiányzik a térképről? Úgy, hogy legtöbben azt tanultuk a saját belső világunkról, hogy nem fontos, ha lehet, hagyjuk figyelmen kívül. A fókuszolás egy eszköz, amely konkrét lépésekkel elvisz önmagunk felé és útba igazít a befelé figyelésben. Segít megérteni, szavakat találni mindahhoz, amit odabent találunk. Tematikus gyakorlataival segédvonalakat, sablonokat ad térképünk megrajzolásához.
Egy korábbi bejegyzésünkben arról írtunk, belső tájaink felfedezése olyan, mint amikor egy hiányzó kontinens felkerül a térképre. Amikor fókuszolni kezdünk, először eszközöket gyűjtünk, felfedezzük belső kontinensünk erőforrásait, kincseit, és beillesztjük addigi életünkbe, meglévő szokásainkba.
Aztán néhányunknál elérkezik az élmény, hogy mindez nem elég. Vannak olyan kérdések, nehézségek, melyekkel nem boldogulunk, az eszközök nem hoznak mindig eredményt. Úgy tűnik, belső tájainkkal mélyebben meg kell ismerkednünk.
Ez a tapasztalás átalakít minket. Lassan tanuljuk az új kontinens valódi arcát, hangját, színeit. A termékeny síkságok, szép ligetek mellett észrevesszük a magas hegyláncokat, a sötét, mély szurdokokat. A talaj van, hogy száraz és köves, másutt mocsaras és járhatatlan. Olyan részeinkkel találkozunk, melyek kevésbé könnyűek, örömteliek. Elsőre nem tűnnek erőforrásnak, sőt!
Fókuszosan ehhez is úgy viszonyulunk, hogy elmegyünk a térképünk ismert részének széléig, és leülünk. Tanulunk egy kicsit csendben lenni és csak figyelni. Engedjük, hogy mindaz, amit eddig nem vettünk észre, amihez még nem szokott hozzá a fülünk és szemünk, lassan észlelhetővé váljon. Elmenni mindannak a határáig, ami tudunk, és hallgatózni, ez a fókuszolás alapvető eszköze. Észleljük, fogadjuk és elfogadjuk olyannak, amilyen. És ebből a gazdagabb belső térből újfajta viszonyulások, végeredményben pedig újszerű megoldások fakadnak.
Az új kontinens így kerül fokozatosan a térképre. Lassan megszokjuk, hogy időnként megállunk, és megfigyeljük, hogyan vagyunk egy adott helyzetben. Felismerjük, mi mindent hordozunk magunkban, hogy milyenné is formált minket az élet. Tanulunk megkülönböztetni, mi az, ami egy helyzet sajátossága, és mi az, ami belőlünk fakad, ami a mi reakciónk. A figyelem terébe kerülve belső mintázataink kezdenek megváltozni.
A átalakulás fokozatosan érkezik. Már nem a régi módon reagálunk, hanem az új kontinens ismeretével gazdagabban, tapasztalataink birtokában új válaszokat adunk. Egyre kevesebbszer botlunk el a régi elakadásainkban, sok minden a helyére kerül. Épp úgy, mint amikor idegen területre érve lassan megtanuljunk eligazodni, otthonossá válik az új környezet.
Fokozatosan mi is felkerülünk saját életünk térképére. Belső világunk a tájékozódás elengedhetetlen része lesz. Iránytű, idővel pótolhatatlan támasz és útmutató.
