Fel

Mi az egészség? Lehetek egészséges, ha éppen nem vagyok túl jól?

Mi az egészség? Lehetek egészséges, ha éppen nem vagyok túl jól?

Számtalan definíció létezik az egészségre, mindegyik egy-egy lényeges aspektusát ragadja meg a kérdésnek. Az emberi szervezet egy homeosztázis: egy dinamikus állandó, amely törekszik egy egyensúlyi állapot, a viszonylagos elégedettség és jól-lét megélésére. Ezt az állapot nevezhetjük egészségnek.

Ha egy külső hatás ér bennünket, ami kibillent az egyensúlyból, akkor ellentétes irányú folyamatok indulnak el bennünk, melyek ismét jól-lét, az egész-ségesség elérését célozzák. Például kánikulában felmelegszik a testünk, izzadni kezdünk, és kényelmetlenül kezdjük érezni magunkat. Ilyenkor könnyítünk a ruházaton, hideg italokat kortyolunk, és árnyékos, széljárta helyre húzódunk, vagy legyezzük magunkat. Mindezek hatására testünk lehűl, és pótoljuk az elvesztett folyadékot.

Ami ilyenkor történik az nem más, mint hogy észleltük, mi zajlik a testünkben, és ennek megfelelően cselekedtünk.

Észrevettük, hogy melegünk van, hogy szomjasak vagyunk, és tudtuk, mit kell tennünk, hogy enyhítsük a kellemetlenséget. Bármely helyzetben ugyanez történik velünk. Érzelmekkel, érzetekkel és a testünkkel reagálunk. Majd tudatosítjuk, hogy mi zajlik bennünk, és ennek megfelelően teszünk is a helyzet megoldásáért, a homeosztázis visszaállításáért.

Ha tehát éppen nem vagyok túl jól, az annak a jele lehet, hogy a jól-létből, a belső egyensúlyomból kibillentem. Bensőm jelzései szerint szükséges, hogy valahogyan az egyensúlyom visszaálljon. Ezért olyan elengedhetetlenül fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mi zajlik a testünkben. Akkor tudunk a helyes irányba, a megfelelő módon haladni, ha észleljük, éppen mi zajlik bennünk. És ennek megfelelően cselekszünk – vagy éppen abbahagyjuk a cselekvést, ami kibillenthetett.

Testünk, és a testi érzetekhez kapcsolódó élmény és érzelmi világunk óriási információs kincsestár. Születésünk óta gyűjti az adatokat a homeosztázistól való eltérések és korrekciók menetéről. Bár nagy szükségünk lenne rá, mégsem szoktunk figyelembe venni.

És mit tehetünk, ha szeretnénk jobban tudni, mi is zajlik bennünk?

A legegyszerűbb gyakorlat a testpásztázás. Számtalan relaxációs, meditációs, és éber figyelem módszer alkalmazza a testre figyelést, ahogyan a fókuszolás alapgyakorlat is. Az internet temérdek segítő hanganyagot kínál, de végezhetjük önállóan is. Ha tehetjük, a nap egy nyugalmasabb időszakában álljunk meg tíz percre, és figyelmünkkel kísérjük végig a testünket. Lentről felfelé, vagy fentről lefelé haladjunk, hogy ne maradjon ki egyetlen rész sem. Agyunk folyamatosan tanul, és néhány hét gyakorlás után már érezhető, hogy könnyebben észrevesszük, mi is zajlik bennünk, mit jelez belsőnk. Használhatjuk a következő bejegyzésünkben adott hanganyagot és segítő kérdéseket.

A testünk által eltárolt információk újrafelfedezése és integrálása egy valódi lépés a homeosztatikus működésünk elősegítéséhez. Egy egész-ségesebb, teljesebb, integráltabb működés eléréséhez.

És lehetek egészséges, ha éppen nem vagyok túl jól?

A címben feltett második kérdésre a válasz: igen. A kényelmetlen érzéseink, rossz közérzetünk  annak a jelzése is lehet, hogy egészségesek vagyunk, a szervezetünk éppen törekszik alkalmazkodni a minket ért hatásokhoz, és utat mutatni a jól-lét felé.