Fel

Belső kincsek, erőforrások csoportunk indul 2021. március 5-én

Belső kincsek, erőforrások csoportunk indul 2021. március 5-én

Megtanulunk másképp jelen lenni hétköznapi helyzetekben, és hozzáférni ahhoz, ami bennünk rejlik. Befelé figyeléssel olyan belső eszközöket, erőforrásokat találhatunk, amelyekről eddig nem tudtunk, vagy nem éltünk meg fontosnak.

Mindez azt segíti, hogy önmagunk támaszává válhassunk. A fókuszolás nyitott befelé figyelését arra használjuk, hogy észrevegyük, mi minden zajlik bennünk, tudatosabban jelen legyünk a mindennapokban. Ahogyan átéljük az egyes helyzeteket, ahogy gondolkodunk és és érzünk egy adott pillanatban, az erősen befolyásolja, hogyan hat ránk az adott  történés. És ha tudatosítjuk a bennünk zajló folyamatokat, lehetőség nyílik másképp reagálni, más megoldásokat keresni.

Agyunk a minket érő hatások nyomán folyamatosan tanul. A nyolc alkalom, hét hét közös gyakorlás segít új szokásokat kiépíteni. A szokások kiépítésével agyunkban új kapcsolódások születnek, elkezdődik az áthangolódás. Új utakat keres, megtanul figyelni olyasmire, amire eddig nem. Ahogyan a ma már zavaró szokások beépültek, bármelyik életszakaszban nekiláthatunk az átépítésnek.

Mindannyian számtalan készséggel, képességgel rendelkezünk. Általában nem fordítunk figyelmet arra, mennyi mindent teszünk jól. Jóllétünk fontos eleme, hogy hozzáférjünk a bennünk rejlő lehetőségekhez megtaláljuk azokat az eszközöket, erőforrásokat, amelyekről eddig nem tudtunk, vagy nem éltünk meg fontosnak.

Kezdés: 2021. március 5. péntek 18:00-20:00

Időtartam: 8 hét, péntekenként 18:00-től 20:00-ig

Csoportvezető: Schwarcz Ágnes mentálhigiénés segítő szakember, fókuszolás-orientált terapeuta, autogén tréning tanácsadó

Részvételi díj: 36.000,- Ft
Helyszín: Fókuszolás Központ, 1027 Budapest, Frankel Leó u. 14. I.em.3. kapucsengő 9.

Hoznivalók: füzet, íróeszköz
Jelentkezés: Hoznivalók: füzet, íróeszköz
Jelentkezés: +36/30/468-9268, e-mail: fokusz@afokuszolas.hu