Fel

Én-térkép, te-térkép, mi-térkép

Én-térkép, te-térkép, mi-térkép

Hogy mennyire fontosak a kapcsolódások, a mostani helyzetben különösen érezzük. Ha nem tudunk barátaink között feloldódva beszélgetni, tervezgetni, közösen időt tölteni, igencsak lehangolóvá válik az életünk. A távolságtartást megsínyli mindannyiunk kedélye.

Figyelem, jelenlét, kapcsolódás, biztonság – négy elengedhetetlen képesség a jó működéshez. A figyelemről korábbi blogbejegyzésünkben olvashatsz. A jelen-létről pedig itt írtunk. Ebben a bejegyzésben a kapcsolódás képességéről írunk.

Már magzatként is kapcsolódunk, a megtermékenyített petesejt fejlődésének alapfeltétele és biztosítéka, hogy kapcsolódni tud az anyához, vagyis beágyazódik a méh falába. Ettől kezdve mindig kapcsolatban él az anyával és rajta keresztül a külvilággal. Felnőttként is ugyanígy kapcsolatainkba ágyazva élünk. Arra vagyunk huzalozva, hogy kapcsolatokat teremtsünk egymással.

Első kapcsolataink képezik az önmagunkról kialakított tapasztalatunk alapját is. Én-élményünk csecsemőkorunk gondviselőivel megélt kapcsolódásban fejlődik ki. Agyunk, idegsejtjeink aszerint formálódnak, amilyen tapasztalatok érnek minket önmagunkról és környezetünkről. Mindaz, amit önmagunkról tudunk, gondolunk, önmagunkkal kapcsolatban érzünk, a korai években alapozódik meg. Édesanyánk szeme tükrében látjuk meg önmagunkat. A korai években ez a kapcsolat tükröző, megtartó, szabályozó ereje elengedhetetlen. De felnőtt létünkben is meghatározza egészségünket.

Kapcsolódni a világhoz, másokhoz, ez az, amire mindannyian vágyunk. Ezért lépünk bele egy párkapcsolatba, ezért barátkozunk.

A bátorítás, a támogatás, az érzelmi kapcsolódás élményeiért. 

Kapcsolódáskor monitorozzuk a másik viselkedését és a tükörneuronok segítségével képesek vagyunk megsejteni és átérezni a másik élményeit. Amikor egy párkapcsolatban, egy közös kreatív munkában, egy barátságban összekapcsolódunk, egymásra hangolódva valamiféle közös tánc indul meg, valami többlet keletkezik. A külvilág állandó fürkészése, a merevség, a gondolati és érzelmi korlátok elolvadnak, mint a vaj a napon. Az alkotó munkában inspirálóan hat a közös gondolkodás, új megoldások születnek.

Kapcsolatainkban a mély megértés és elfogadás élménye születik meg. 

A másokhoz kapcsolódáshoz szükséges, hogy hogy önmagunkról is tudomásunk legyen. Miközben  észleljük a társunkat, a saját belső élményvilágunkra is fontos figyelnünk. Daniel J. Siegel a Mindsight c. könyv szerzője, azt a hasonlatot hozza, hogy a harmonikus működéshez

egyszerre kell figyelembe vennünk a magunk és a másik belső világának térképét, hogy megszülessen a mi-térkép.

Van egy belső tudásunk önmagunkról, ez az én-térkép. Belső világunk térképéről egy korábbi blogbejegyzésben írtunk. Ugyanígy sokat tudunk, képzelünk, a másikról, ez a te-térkép. Kettőnk kapcsolatáról is születik bennünk egy térkép. Mindez együtt a mi-térkép. A mi-térkép az én-, a te- és a kapcsolódás térképéből áll össze.

Két irányban szoktunk ilyenkor eltévedni. Ha túl nagy hangsúlyt kap a saját térképünk, eltévedhetünk az úton. Elsodorhatnak a saját gondolataink, eláraszthatnak érzelmeink. Megszakad a kapcsolatunk a külvilággal, a másikkal. Például, amikor azzal vagyunk elfoglalva, nehogy hibázzunk, nehogy bolondot csináljunk magunkból, egy semleges gesztust is félreérthetünk, kétségbe eshetünk tőle. Ha a másik irányba tolódik el a figyelem, nem érzékeljük belső világunkat. Csak a másik térképét figyeljük, könnyen beleveszhetünk a másik érzéseibe. Ha csak rá figyelünk, könnyen ráhangolódhatunk érzéseire, “átvehetjük” ami benne van.

Ha csak a saját térképünkön vagyunk, megszakad köztünk a párbeszéd. Egy megbeszélés esetén csak  a sajátunkat hajtogatjuk, a dühünk, vagy a sértettség beszél belőlünk. Amitől egyre csak mélyül a szakadék, ami elválaszt egymástól. A második esetben, amikor nem érzékeljük, mi van bennünk, átvesszük a másik feszültségét. Fogalmunk sincs, valójában mit is szeretnénk, vagy mi bánt egy helyzetben. Mindkét helyzetben ugyanúgy elsodródunk egymástól, és a külső valóságtól.

A megoldás kulcsa mindkét esetben, ha vissza tudom nyerni a kapcsolatot önmagammal.

Segít egy mélyebb lélegzetvétel, visszatérek a testemhez, megérzem a testérzeteimet. Például, hogy összerándult a hasam, vagy csomó lett a torkomban. Fókuszoláskor nyitottan és elfogadóan megfigyelem, hogy vagyok. Visszanyerem a lélek-jelen-létemet. És aztán ezzel a nyitottsággal, amivel megértettem, feltérképeztem magamat, már a másik felé is tudok figyelni. Könnyebben eligazodom a mi-térképen is.

Régi mondás: számolj tízig, mielőtt….

Kapcsolatainkon keresztül kapjuk meg azt a bátorítást, támogatást, és elfogadást, ami nélkülözhetetlen a jóllétünkhöz. Ez az az érzelmi biztonság, amire mindannyian vágyunk. Ehhez azonban szükségünk van az önmagunkhoz való kapcsolódás képességére. Az én-térkép ismerős otthonosságából könnyebben tudunk másokkal kapcsolódni, képesek vagyunk tápláló kapcsolati hálózatot kiépíteni.