Mi is az a fókuszolás?
Fókuszálni azt jelenti, hogy egy pontra ráirányítom a teljes figyelmemet. Itt is erről van szó? Kicsit olyan, mint az a kisfilm, amelyben elindulunk a Földről, majd látjuk a Földet az égből, majd a kozmoszból, majd a naprendszerből.
Ilyenkor ahogyan távolodunk, egyre több mindent tudunk befogni a teljes képbe. Vagy fordítva, amikor ráközelítünk, mint egy fényképezőgép objektívvel a Földre, és egyre kisebb részleteket látunk meg.
A fókuszolás egyfajta figyelemváltás
Tehát nem egy dolog, amire figyelek és azt fixálom, hanem éppenséggel tágítom a figyelmemet, hol tágítom, azaz pici részletté zsugorodik, amit addig vizsgáltam, hol ráfókuszálok, azaz egyre több mögöttes részlet tárul fel. Amikor befelé figyelünk, bár egyetlen témával foglalkozunk, mégis valami tágasságba érkezünk, amelyben eddig figyelmen kívül hagyott részletek, újfajta összefüggések, megértések bukkanhatnak elő és amiben újra megtanulhatunk kapcsolatba kerülni saját belső világunkkal. Ennek a gyökerei tulajdonképpen odáig nyúlnak vissza, hogy
mindannyian egy kapcsolaton belül tanuljuk meg önmagunkat érzékelni. A baba az anya szeme tükrében.
A kezdetek kezdetén mindannyian egészlegesen érzékelünk a testünkkel, és ahogy erre reagál a környezet – például bizonyos jelzéseket pozitívnak másokat negatívnak ítél – annak függvényében kezdjük el besorolni az élményeinket. Az anya és apa szűrőjén keresztül kategorizáljuk az élményeinket. Amit figyelmen kívül hagy az anya vagy a környezet vagy a társadalom, azt mi is igyekszünk figyelmen kívül hagyni. Például hiába szorongunk az iskolakezdés előtt, figyelmen kívül hagyjuk, mert anya azt mondja, hogy ez nagyon jó lesz, a tanítónéni szeretni fog. S én hiába érzem, hogy engem a tanító néni egyáltalán nem szeret vagy nem igazságos velem, minden gyereknek sokkal fontosabb élménye, hogy a szülei kimondott vagy kimondatlan elvárásainak megfeleljen, ezért adaptálódik, és esetleg eltávolodik a saját érzéseitől. Fókuszolás közben újra tanulok kapcsolódni a saját belső élményeimhez, a saját valóságomhoz, a saját érzéseimhez.
Forrás: Hatvani Csilla cikke, interjú Rosnyay Nóra Ritával. perinatus.hu
